Sharpless

Sharpless, az Egyesült Államok nagaszaki konzulja, az opera lelkiismerete. Már az első felvonásban óva inti Pinkertont, előre látja az egész tragédiát, és semmit nem tehet ellene. Úgy éneklem, mint az egyetlen felnőttet egy önáltatással teli szobában — a tanút, aki érti a bajt, de nem képes megakadályozni.

A szerep a levéljelenetben él igazán. Pinkerton megírta a hírt; Sharpless érkezik, hogy felolvassa, és nem viszi rá a lélek, hogy végigmondja. Pillangó reménye újra meg újra a sorok közé vág, és minden közbevágás nehezebbé teszi az igazságot. A dráma nem abban van, amit kimond, hanem amit lenyel — a mondatban, amit sosem fejez be.

Hangilag ez melegséget és méltóságot kíván, nem külsőséget. Nincs ária, amit meg lehetne nyerni, nincs magas hang, amivel hivalkodni lehetne; a jutalom a visszafogottság. Úgy éneklem, ahogy rossz hírt mond az ember egy tisztelt embernek — nyugodtan, mélyebben, minden frázist részvét terhel. Tisztesség jellegtelenség nélkül: ez az egész feladat.