Salamon király

Salamon nem a szerelmes, és éppen ez a lényeg. Goldmark nagyoperája Assadra, a királynőre és Sulamithra önti a hevét — három hang, amelyet a vágy emészt —, és a baritont mindezek fölé állítja, az egyetlen alakként, aki nem akar. Ő ítél. Amikor Assad istenkáromlást követ el a Templomban, és a királynőt isteneként szólítja, Salamonnak kell átlátnia a helyzeten, keresztüllátnia a könyörgésen, és a száműzetést választania a kivégzés helyett. A szerep a hallhatóvá tett törvény.

Visszafogottságként éneklem, nem hidegségként. A kísértés az, hogy a bölcsességet távolságként játsszuk — de Salamon megrendül; csak épp nem hagyja, hogy ez vezesse. Az ítélet, amely megkíméli Assad életét, eljárásnak álcázott kegyelem. Az egész este azon billen, hogy egy ember valós időben dönti el: mennyi igazságot bír el egy királyság.

Vokálisan a szólam széles és kitartott, német deklamáció Goldmark sűrű zenekari színe fölött. A bariton nem feszülhet neki ennek a textúrának; tekintéllyel és könnyedséggel kell fölötte ülnie, a vonal sietség nélkül, a szavak súllyal. Minden kijelentésnek úgy kell érkeznie, mintha nem volna fellebbezés.